2010. február 24., szerda

Imari-porcelán

Japánban Arita-porcelánoknak nevezik ezeket a kerámiákat, de nyugaton inkább Imariként ismertek, annak a kikötőnek a neve után, ahonnan exportra szállították őket. A korai (16. századi) japán porcelánok koreai mintára készültek, de a 17. sz. végétől már inkább kínai mintákat követtek, és a a máz feletti festés elterjedésével színesebbé is váltak. Fénykoruk az 1680-as években volt, de a 19. századból fennmaradt darabok is nagyon szépek, gazdagon díszítettek. Nekem a hagyományos kék-fehér a kedvencem, ezekből válogattam most.

Aritában készült porcelánok az 1600-as évek második feléből

Modern hatású tál az Edo-korból (18-19. század)

Vízparti jelenetek a Meiji-korból (19. sz.)

Halas tál az 1900-as évek elejéről

És néhány Imari-ihlette mai, modern porcelán, ínyenceknek:

J-Period Sometsuke-étkészlet (sometsuke a máz alatti kék festés japán neve)

Peter Ting Imari Shuffle fantázianevű kollekciója (2005)

2010. február 20., szombat

Talpalávaló

Paola Lenti 1994-ben alapította saját cégét, és azóta nem csak Olaszország, de a világ egyik vezető luxus bútorokat és szőnyegeket gyártó vállalkozása lett. Többnyire maga tervez, de vannak állandó meghívott vendégei is. Visszafogott színek, kifinomult minták, időtlen és egyedi hatás jellemzi.

Felhőkarcolók

New York és más nagyvárosok sziluettje nem csak a fotósokat, de a dizájnereket is gyakran megihleti. Csak pár példa:

212 New York Skyline készlet (Fishs Eddy)

Belleville újságtartó és ruhaakasztó (Diamantini & Domeniconi, tervező: Frederic Gooris, 2008-2009)

Ugyanaz az ötlet, de másképpen (Chris Jackson)

Szuvenír vállfa, Tokió és Párizs látképével (Christopher Jarratt)

Párizs a horizonton (falmatrica, Hu2)

És ha nem Párizs, hanem London a mindenünk (Skyline ágynemű, Charlene Mullen, 2009)

2010. február 19., péntek

Toronyóra lánccal

- vagyis különleges, több szintes ingatlan telhetetleneknek, remek kilátással a New York-i kikötőre és a Brooklyn hídra, saját, beépített órával. (Vajon ketyeg is? Őrjítő lenne.) A hírekbe elsősorban azért került be, mert rekord áron, 25 millió dollárért kínálták eladásra.

Különlegesnek mindenképp különleges, és a kilátás is pazar, de hogy jól be lehet-e rendezni, azt kétlem. Rengeteg a ferde sík, és a 4 hatalmas óra az egész lakásbelsőt meghatározza. A bútorok elvesznek a térben.

Forrás, és további képek: The New York Times

2010. február 13., szombat

:-)

Megint egy grafikus/illusztrátor vívta ki a jogot, hogy megemlékezzünk róla: ezúttal Christoph Niemann - akinek sajátosan ironikus munkái megérdemelnek pár pillantást (és legalább ennyi vigyort). Készített gyerekkönyveket és rengeteg illusztrációt különböző amerikai lapokba, de a legszórakoztatóbb az Abstract City címen futó blogja a New York Times-nál.

2010. február 8., hétfő

Duóban

A grafikus és illusztrátor páros, Sissi Edholm és Lisa Ullenius évek óta együtt dolgozik, és ha a nevük nem is ugrik be mindenkinek azonnal, az IKEA számára tervezett tárgyaikat és textiljeiket biztosan sokan ismerik.

A ráismerés kellemes pillanatai után nézzünk tőlük valami újat is, vagyis olyasmit, amivel itthon nem találkozhattunk:

Egy szintén Isig névre hallgató sorozat szerepelt az IKEA karácsonyi kínálatában, de az alábbi, Edholm-Ullenius tervezte tárgyak nem rémlenek. Talán mégsem kerültek forgalomba.

Juhhé, de ez a vidám műanyag tálca (Bärbar) kapható Pesten is!

2010. február 7., vasárnap

Bábuk farsangja

Ezek a babák akár egy jelmezverseny ötletadói is lehetnének, pedig woodoo bábuk, és természetfeletti erővel bírnak! Legalábbis ezt állítják az alkotóik, akik a használati utasítás mellé még biztonsági zsákocskát is csomagolnak, hogy a bűvös erő nehogy idő előtt elillanjon. Aki hisz benne, higgyen, de elsősorban nem mások, mint vicces szuvenírek és a fő funkciójuk az, hogy örömet szerezzenek. (Voodolls)

Devil, Dark Drakken, Angel

Samurai, Zombi Magician, Night Viper

Edge, Love Guru, Trinity

2010. február 6., szombat

Télies

Még mindig télies a hangulatom, elvégre teljes erőből havazik, szürke és fehér minden - hiába tesznek úgy a barkácsáruházak, mintha már tavasz lenne, és rohannunk kellene kertészkedni... Ehhez a puha télhez, a kinti fehérséghez most ez dukál: