2011. március 30., szerda

Iszlám kerámia 3.

Az iszlám kultúrában az írott szó különleges tiszteletet élvez - mint a kinyilatkoztatás eszköze. Ezért a kalligráfia mindig is fontos művészeti ág volt, amit nem csak papíron, de épületek díszítésére is fölhasználtak. Sőt, értékesebb használati tárgyakon, pl. szőnyegeken, nemesfém, illetve kerámia tálakon is gyakran látni feliratokat. Jellemzően a kúfi írásstílust alkalmazták, amely elnyújtott, kissé szögletes vonalaival alkalmas volt arra, hogy önmagában is díszítő funkciót lásson el. Az itt látható feliratos kerámiák esetében a kalligráfia a díszítés domináns eleme; az üzenet kevésbé fontos, de rendszerint jókívánságok vagy bölcs mondások olvashatók ki a dekorációnak szánt szövegből.

9. századi, kínai porcelánt utánzó munka, a kalligrafikus díszítés egyik legkorábbi példája. Középen a 'boldogság' szó ismétlődik, a peremen félköríves minta fut körbe. (Metropolitan Museum)

Kúp alakú tál, kúfi feliratot imitáló! díszítéssel, kalligrafikus stílusú madárrajzzal a közepén. Nisápur, 9-10. század. (Christie's)

Cirkalmas, csomókkal és palmettákkal díszített két színű (barna és piros) kúfi írásos tál. Nisápur vagy Szamarkand, 10. század. (David Collection, Koppenhága)

Fekete-fehér tál, kecses kalligrafikus írással. A felirat szövege: 'Aki sokat beszél, az sokat téved'. Nisápur vagy Szamarkand, 10. század. (Metropolitan Museum, New York)

Nagyméretű tál, elegáns, finoman elnyújtott kalligrafikus írással. A felirat üzenete: 'Tervezés a munka megkezdése előtt megvéd a sajnálkozástól; gazdagság és béke'. Nisápur vagy Szamarkand, 10. század. (Metropolitan Museum)

Képek: David Collection, Christie's, Metropolitan Museum of Art

2011. március 27., vasárnap

Iszlám kerámia 2.

A lüszteres (fémoxidos, csillogó) díszítést kerámián a közel-keleti keramikusok kezdték el alkalmazni, bár üveget már az egyiptomi koptok is díszítettek ezzel a technikával az iszlám előtti időkben. Használatának előfeltétele volt, hogy sima, fehér mázas kerámiát tudjanak készíteni. A lüszteres technika sok munkát igényelt, ezért igen drága volt.
Még ennél is bonyolultabb volt a többszínű lüszteres kerámia előállítása, ezért ezt csak pár évtizedig (a 9. század közepétől a 10. század elejéig) készítették. A monokróm változat terjedt el inkább, naiv állat-, madár- és emberábrázolással.

Többszínű lüsztermázas kerámiatál. Irak, 9. század. (Christie's)

Madaras minta pöttyös háttér előtt. Nisápur, 10. század (Benaki Museum, Athen)

Két, egymással szemben álló páva. Irak (talán Baszra), 10. század második fele. (Metropolitan Museum)

Palmetta mintás lüszterfestésű edény. A palmetták szinte beleolvadnak a háttérbe, nehéz elválasztani, hogy mi a minta és mi a háttér. Irak, 9-10. század. (David Collection)

Vaddisznó- vagy medveszerű lény pöttyözött háttér előtt. A felirat jelentése 'áldás'. Irak, 10. század első fele. (Victoria & Albert Museum)

Fotók: David Collection, Benaki Museum, Victoria & Albert Museum, Christie's, Metropolitan Museum of Art

2011. március 23., szerda

Iszlám kerámia 1.

Az elmúlt hetekben a korai iszlám művészet tartott lázban, és ennek folyománya ez a mostani poszt. Az itt látható kerámiák több, mint 1000 éve, az Abbászida Kalifátus idején, az iszlám korai időszakában készültek. A dekorációk azonban ma is frissek és elevenek.

Agyagfestésű zöld mázas kerámiatál, 3 stilizált madárfigurával. Máz alatti festés. Kelet-Irán, 10. század. (Christie's)

Nisápurban vagy Szamarkandban készült tál (10. század). Az iraki lüszterfestéses kerámiákat utánozza, de itt a színek erőteljes kontrasztja és az elegáns ábrázolás a meghatározó. A madár szárnyai akár a palmetták, kis feje hosszú nyakán nyugszik. (David Collection, Koppenhága)

Ónmázas kerámiatál, világos alapon kobaltkék virágmotívummal. Feltehetőleg a Tang-kori kínai porcelán inspirálta. Irak, 9. század. (Christie's)

Kerámiatál, máz alatti festéssel. Nisápur, Irán, 9-10. század. (Museum of Islamic Art, Berlin)

Fotók: Christie's, David Collection, Metropolitan Museum of Art

2011. március 22., kedd

Üde kertek

Ez már nem a tél, de nincs még itt tavasz sem: ez az a pillanat, amikor olyan jólesik elképzelni, hogy ülünk a teraszon néhány csinos cserje társaságában, és kellemesen elnyúlva egy szépen komponált kis kert apró részletein legeltetjük a szemünket. Nos, ehhez James Aldridge kertjei szerintem éppen megfelelő látványanyagot szolgáltatnak.

A fotókon mind nagyon parányi londoni kertek (és tetőkertek) láthatók. A lényeg azonban nem a méret, hanem a harmónia és a megfelelő ritmus megtalálása. A különböző levélformák, kaspók és burkolatok találkozása a fenti terekben szerintem igazán jól sikerült.

Fotók: Andrew Lawson, James Aldridge

2011. március 6., vasárnap

Konyhamustra

Ha már az előző posztban asztalneműről volt szó, lépjünk most tovább, és legeltessük a szemünket néhány komplett konyhán. Válogatás Svédország egyik legnépszerűbb konyhabútort forgalmazó cégének, a HTH-nak a katalógusából.




2011. március 5., szombat

Eszcájg

Ezeket az evőeszközöket a Desingboom Beyond Silver elnevezésű versenyére készítette a spanyol Clara del Portillo és Alejandro Selma. Bár az ezüst évszázadok óta az elegáns asztal tartozéka, ritka, hogy más anyaggal, főként hogy fával kombinálnák. Az eredmény azonban magáért beszél: meglepően szép, könnyű és légies, és egyben nagyon modern is.

2011. március 1., kedd

Organizmusok

Fura dolgokat készít a brooklyni Emily Barletta. Mint írja, tulajdonképpen az állandó hátfájása készteti arra, hogy testére és annak működésére gyakrabban gondoljon, és ez inspirálja az anatómiai metszetekre, vagy mikroszkóp alatt látható szövetekre emlékeztető műveit is. A horgolás, hímzés, varrás eredetileg gyógyterápiának indult, de már régen több ennél, ezt számos kiállítása is bizonyítja.